Idestova 2 éve élek Salt Lake Cityben és meg soha senkitől nem hallottam, hogy a családfakutatás fellegvára 20 percnyi autóútra van tőlem. Egy kedves ismerős Magyarországról vetette fel pár hónapja, hogy lennék-e olyan kedves bemenni egy kutatóterembe és felkeresni az őseit. Ez szöget ütött a fejembe és keresésre késztetett.
Az oldalak amiket pár hónapja látogattam már feledésbe merültek, de egyben biztos voltam, hogy számomra felhasználható információt nem találtam. Szerencsére a címeket azért eltettem a könyvjelzőmbe.
Egy újabb unszolás alkalmával - mivel az iskola mellett időm nem volt a könyvtár közelébe se menni - megint az interneten kutakodtam, hogy megtudjam merre van ez a csoda kutatóterem.
Ez mind szép és jó gondoltam, de ez hogyan segít az én problémámban.
Salt Lake City belvárosában a turisztikai központ közepén van egy történelmi épület aminek az alagsorában egy nagy teremben rengeteg számítógép található. Egyszer futólag átszaladtam a terem folyosóján, nem is sejtve hogy milyen munka folyik ott. Később kiderült ismerősöm erre a helyre utalt, amikor szívességet kért az ősei keresésében. Amit meg ő sem tudott, hogy néhány utcasarokkal távolabb egy egész épület áll a kutatók rendelkezésére.
Mit is kell tudni dióhéjban erről a könyvtárról:
A mormon egyház működteti a könyvtárat, ami a világ legnagyobb genealógiai gyűjteményét tartalmazza . A Családtörténeti Könyvtár az Egyesült Államokban, Utah állambeli Salt Lake Cityben található.A könyvtár nyitva áll a nagyközönség előtt, és sokmilliónyi születési, házassági, halotti anyakönyvi kivonat és más feljegyzések másolatát őrzi. Az összes szolgáltatás díjmentes és helyben mikrofilmeken kutatható.
Szerencsére volt internetes keresőfelülete a gyűjteménynek... viszont ide csak önkéntesen benyújtott, magánszemélyek kutatásai alapján feltöltött adatok kerültek. Úgy tűnt magyar adatot nem igazán tartalmaz és azok is hibásnak tűntek.
Itt feladtam a keresést egy időre... időhiánya miatt.
Kalandozásaim a múltban egyre mélyebbre húznak. Szívesen megosztom a forrásokat, amikre leltem. Ami egykor vágyálom volt ma valósággá vált, felnött fejjel és gyermeki szivvel kutatom családom eredetét
Wednesday, October 8, 2008
Tuesday, April 15, 2008
Indexelt gyászjelentészek
Internetes keresésem során rátaláltam a FamilySearch.org oldalon az Országos Széchenyi Könyvtár gyászjelentés gyűjteményere, amit a pilot.familysearch.org oldalon lehet kutatni beszkennelt képek formájában. Itt kizárólag a vezetéknév kezdőbetűire kereshetünk rá. Ez igen körülményes mert a nevekhez nincsenek indexpontok kapcsolva így csak találomra fellapozhatom az abc sorrendbe rendezek képeket.
Nem sokkal később ráleltem egy újabb hasznos oldalra.
http://www.rakovszky.eu/
Az oldal lenyűgöző de kisebb technikai problémákkal küzd.
Kisebb küzdelem árán végül sikerül rálelnek egy közvetlen linkre.
Ez az oldal bemutatja az úgynevezett HATÁRKÖVES KERESÉS-t. Több vállalkozó segítségével építik ezt az index oldalt, ami a képek száma szerint segít a további finomításban.

Sunday, March 9, 2008
Géczy oldalági hiányok
Néhány szóban leírható mit tudok édesapám ágáról amit a leginkább szeretnék mélységben kutatni. Az évek során több ember is megkérdezte tőlem, hogy vajon én is rokonságban vagyok a garamszegi Géczy ággal. Ekkor néztem utána jobban a Géczy névnek. Találtam egy dvd ahol a nemesi származásról olvashattam, ez felkeltette a kíváncsiságomat.
Időközben igyekeztem édesapám családját faggatni, hogy minnel több információval felvértezve tovább kutathassak. Valamint egy merész lépésre szántam el magam és számomra idegen embereknek írtam, tisztelettel megkértem őket, hogy segítsenek ha tudnak. Reméltem nem gond, hogy ismeretlenül írok és talán valaki megosztja velem a családi információi. Kaptam is pár választ ugyan a legtöbbször úgy tűnt nem közvetlen rokonokra leltem.
Édesapámtól megtudtam, hogy mind nagyapámat mind pedig dédnagyapámat Géczy Zoltánnak hívták. Id. Géczy Zoltánnak több gyermekei is született, akikről nem tudok sokat a nevükön kívül ( G. István, Ferenc, Lajos és Zoltán). Illetve azt tudom hogy ö 1910-1961 között élt és tudom hogy Dunakeszin van eltemetve, de nem tudom hogy melyik városban született illetve nem tudok semmi továbbit az ö szüleiről.
Azt is megtudtam, hogy régen elhunyt nagyapámnak Géczy Zoltán-nak (1936-1978) volt egy lánytestvére, Márta akiről feltételeztük hogy fiatalabbik testvére volt így 1936 után születhetett, feltételezhetően Újpesten akar nagyapám.
Szerencsére azt meg kiderítettem, hogy dédnagyapám felesége Hufnágel Katalin volt, aki Bonyhádon született. Ha megtalálhatnám a nyomát az ö házasságuknak akkor remélhetőleg ki tudnám deríteni hogy kik voltak Géczy Zoltán szülei.
Nagyon nagy segítséget nyújtana ha megtudhatnám hol és mikor született Márta, a lánytestvér, valamint minden információ az ö szüleiről és nagyszüleiről.
Elismerem, hogy az ismerőseim körében sem szokás a családfakutatás így attól tartok ezzel csak én volnék megfertőzve és a megcímzett ismeretlen rokonok talán válaszra sem méltatnak majd.
Természetesen szívesen megosztanék minden további információt amit esetleg még találok, de ahhoz a kiindulási nehézségeket kellene áthidalnom.

Thursday, February 21, 2008
Radix Index Géczy név elöfordulásáról
Nem is tudom már a sok linken keresztül hogyan jutottam ehhez az információhoz de nagyon boldog voltam amikor ezeket a kicsit jobban kézzel fogható információkat találtam néhány Géczy ősről.
Ezzel talán sikerül jobban feltérképezni a lehetséges városokat, ahol anyakönyveket kell keresnem.
http://www.radixindex.com
Magyarország iparosainak és kereskedõinek címjegyzéke 1891
Géczy Balázsvágás (1), Betlér (1), Budapest (8), Göncz (1), Nagy-Gécz (3), Rákos-Keresztur (1), Sátoralja-Ujhely (1), Szegvár (1), Szepsi (1), Sztanisics (1)
RadixRef
Géczy Alag (1), Barcika (1), Bedoháza (1), Bercel (1), Bp. (1), Bpest (1), Budapest (7), Dégh (1), Eger (1), Galgaguta (1), Gyöngyös (4), Heves megye (1), Ipolyvár (1), Kapocsány (1), Karácsond (1), Lorinci (1), Nagytarcsa (1), Nyirbogát (1), Pécs (2), Rákospalota (1), Sátoraljaujhely (3), Szécsény (1), Szil (1), Újpest (1), Veresegyháza (1)
Timisoara városi jegyzek 1910
Géczy Temesvár (1)
Magyar vasúti almanach és sematizmus (1911)
Géczy Budapest (1), Huszt (1), Miskolcz (1), Nagykároly (1), Péczel (1), Püspökladány (1), Rákos (1), Ruttka (1), Szombathely (1)

RadixIndex iskolai értesítők
Géczy Baja (1), Beregszász (1), Budapest (31), Csíkszereda (1), Debrecen (3), Gyöngyös (4), Hatvan (1), Komárom (1), Losonc (1), Nagykorös (2), Nagyvárad (2), Pécs (1), Sátoraljaújhely (1), Szekszárd (1), Veszprém (4)Timisoara városi jegyzek 1910
Géczy Temesvár (1)
Magyar vasúti almanach és sematizmus (1911)
Géczy Budapest (1), Huszt (1), Miskolcz (1), Nagykároly (1), Péczel (1), Püspökladány (1), Rákos (1), Ruttka (1), Szombathely (1)
Wednesday, February 20, 2008
Radix Forum Géczy kutatók
Akárcsak egy újszülöttnek nekem is minden újdonság a családfakutatás világában. Minden egyes kis fonal ami közelebb visz a kutatási célomhoz megdobogtatja a szívemet.
Örömmel fedeztem fel, hogy létezik magyar nyelvű oldal is ami családokkal és településekkel foglalkozik.
Úgy gondolom, hogy ha valamelyik leszármazási ági kutatásom sikeres lehet akkor az remélhetőleg a Géczy ág lesz mert a tudomásom szerint nemes ágat jobban számon tartottak.
Különösen fellelkesültem, amikor megtaláltam egy külön Géczy család üzenőfalat a Radix oldalon.
http://www.radixforum.com/vezeteknevek/geczy/
Sebesen be is mutatkoztam és elmeséltem azt a csekély információt ami abban a pillanatban rendelkezésemre állt. Tudomásom szerint Géczy őseim Pest megyében éltek. Nagyapám Géczy Tibor Dunakeszin élt egész életében. 1978ban hunyt el így én már nem ismerhettem. A családom visszamenőleg nem sokat tud a Géczy ágról.
Tudom, hogy kevés az esély arra, hogy valamelyik távoli rokonom olvassa az üzenőfalat de nem vethettem el a lehetőséget teljesen. Végig olvasva a történeteket feltűnt, hogy rengeteg különféle ágról találhattam információt. Az egyik fontos felismerésem, hogy a Géczy családnak rengeteg az oldal ága - felsőgéczi, garamszeghi , stb. ami nem fogja megkönnyíteni, hogy a leszármazottak egyszerűen egymásra találjanak.
Mindazonáltal én változatlanul fogom gyűjteni az adatokat akár kapcsolódnak a közvetlen családfámhoz vagy sem és megosztanom azzal akit érdekel. Csodálkozom is, hogy eddig egy hazai vagy külföldi honfitársunk sem hozott létre családkutató oldalt. ( Vagy csak meg nem leltem rá.)

Sunday, February 10, 2008
Gyerekkori vágyálom
Élénken emlékszem egy kirándulásra, ahol egy emelet magasságú festményre bámultam gyermekként miközben a tárlatvezető magyarázta nekünk, hogy több száz évre visszanyúló családi történetet láthatunk a falon. A helyszín immár a homályba vész, lehetett ez a fertődi kastély vagy keszthelyi egy bizonyos a fa láttán felbuzogott bennem a vágy, hogy többet tudjak családom múltjáról.
A környezetem csak gyermeki érdeklődésnek vélte, hogy a nagymamáról és nagypapáról és az ö szüleiről kérdeztem. A megszerzett adatok egy négyzethálós füzetbe lejegyeztem ahol 1-1 oldal 1-1 rokont képviselt. Mai is őrzöm ezt az ütött kopott füzetecskét amit apránként megtöltöttem adatokkal. Általános iskolai tanulmányaim során tanárom felhívta a figyelmemet Korponayné Géczy Julianna nevére, ismertebb nevén a lőcsei fehér asszony és gondoltam lám még a történelem könyvekbe is beírta magát a család.
Kövesd figyelemmel a kutatási naplómat és talán te is kedved kapsz a családfakutatáshoz.

Subscribe to:
Posts (Atom)